A projekt keretében a Nyírtéti Tündérkert Óvoda udvar korszerűsítése valósult meg, a gyermekek egészséges fejlődése érdekében. A korszerűsítés során figyelembe veendő szempont volt, hogy az itt lévő gyerekek számára kevés szabadtéri játékkal rendelkeztünk, amelyekkel a kisgyermekek egyensúlyérzékét, ügyességét, mozgáskoordinációs képességét fejleszteni tudnánk játékos, szórakoztató formában. Ugyanakkor további szempont volt, hogy ha színesebb körben, több játékeszköz áll rendelkezésre, a szülők szívesebben bízzák ránk gyermeküket, hisz több lehetőség van a gyermekük fejlesztésére a szabad levegőn is, ami alapvető fontosságú. Így kisebb az esély, hogy a gyermeküket más városba vigyék óvodába, ezáltal a jövőben akár majd további óvodai fejlesztésre is sor kerülhet.
A projekt során megvalósult eszközbeszerzéssel járulunk hozzá, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások magasabb színvonalon legyenek elérhetők. Beszerzésre került egy kéttornyú vár, lengőgerenda, lépegető egyensúlyozó, kétféle mászóka, kétüléses mérleghinta, álló forgó-hurrikán, függeszkedős forgó, és pörgő forgó. Az említett játékeszközök kiválóan alkalmasak a gyerekek különböző kvalitásait fejleszteni, játékos formában, mely elengedhetetlen módja a tanításnak óvodás korú gyermekeknél. Óvodánkban törekszünk a lehető legjobb légkör kialakítására és ennek fenntartására is. Számunkra a lehető legfontosabb, hogy az intézményünkben részt vevő gyermekek jól érezzék magukat, és emellett fejlődjenek. Ahhoz, hogy az udvaron akarjanak a gyerekek játszani, szükséges különböző játékok megléte, mivel minden gyermeket a játékok vonzanak. Az eszközök beszerzésével könnyebb és érdekesebb mód nyílik a mozgásérzékük javítására, ügyességi készségük fejlesztésére, mozgáskoordinációs képességük, egyensúlyérzékük kialakítására, mindamellett, hogy rengeteg élménnyel gazdagodhatnak a játékokkal játszó gyermekek. Továbbá lehetőségük lesz az újabb baráti viszonyok kialakítására, hiszen több játék is játszópartnerrel használható.
Célunk a beszerezni kívánt eszközökkel elsősorban a gyerekek testi és lelki fejlődésének elősegítése volt, továbbá óvodánk színvonalának növelése és annak fenntartása. Továbbá a szülők bizalmának elnyerése, hogy munkájukat gondtalanul tudják végezni, amíg gyermeküket ránk bízzák. Szempontunk a felsoroltakon kívül, hogy a jövőben tovább terjeszkedhessen óvodánk, minél több gyermeknek tudjunk egy gondtalan óvodai életet biztosítani, játékos formában képességeik fejlesztésében segítségükre lehessünk.
A támogatási kérelemben bemutatott fejlesztés műszaki tartalmában nem történt változás a megvalósítás során.
A projekt megvalósítása során, illetve azt követően is eleget tettünk a meghatározott tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségeknek: a település két különböző helyére Falutáblát helyeztünk ki, a támogatott intézményen (óvoda) pedig elhelyeztük a Támogatói táblát. Mindezek alátámasztására fényképes dokumentáció készült.
A beszerzett játszótéri eszközökről szintén fényképes fotódokumentáció készült. A fotódokumentációkat, illetve a Magyar Falu Program emblémáját elhelyeztük a honlapunkon.
A fotódokumentáció megtekinthető itt.
Comments are closed