Határtalanul a Felvidéken
A helyi általános iskola 7. osztályos tanulóiként ebben az évben is részt vehettünk a Határtalanul nevű pályázatban. Ennek keretében négy napos kirándulásunkon, a Felvidékkel ismerkedtünk meg, ápolva ezzel a magyar-magyar kapcsolatokat. Idegenvezetőnk segítségével bebarangoltuk a régió nevezetesebb helyeit. Többek között jártunk Borsiban, Dobóruszkán, Nagykaposon, Királyhelmecen. Valamennyi településen nagy szeretettel fogadtak bennünket és mindenben segítségünkre voltak. Szálláshelyünk Perbenyikben, a híres Majláth – kastélyban volt. A negyedik nap élményekben gazdagon, elfáradva térhettünk haza.